„Ismerje meg a gyógyítás kórházi hátterét, legyen aktív partnerünk saját egészsége karbantartásában!” – ezzel a mottóval hívja életre nagyszabású, egyhetes rendezvénysorozatát a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház 2026. március 23–28. között. Az intézmény nemcsak a betegeket és hozzátartozóikat, hanem a régió minden egészségére figyelő lakosát megszólítja: a programsorozat célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kórházat és a közösséget, miközben valódi segítséget nyújt a megelőzésben és az egészségtudatos életmód kialakításában.
A „Kórház a terepen” kezdeményezés keretében a hét első öt napján a szakemberek kilépnek az intézmény falai közül, és a kórház ellátási területéhez tartozó településeken végeznek szűrővizsgálatokat. Március 23-án Dány, 24-én Aszód, 25-én Veresegyház, 26-án Mogyoród, 27-én Nagytarcsa lakosai élhetnek a lehetőséggel, hogy helyben, szervezett keretek között vegyenek részt különböző egészségügyi vizsgálatokon. A részvétel ezeken a helyszíneken előzetes regisztrációhoz kötött; a jelentkezés részletei a kórház honlapján, valamint az önkormányzatoknál elhelyezett tájékoztatókon érhetők el.
A kínálat rendkívül széles: tüdőszűrés, EKG- és vérnyomásmérés, ultrahangvizsgálatok, vérvétel, valamint a korszerű érrendszeri állapotfelméréshez szükséges kar-boka index (ABI) és PWV hullám mérés is szerepel a programban. Emellett dietetikai tanácsadás, testtömegindex-mérés és alvási apnoe teszt is segíti az érdeklődőket abban, hogy átfogóbb képet kapjanak egészségi állapotukról. Igény szerint a települési iskolákban újraélesztés képzést és drogprevenciós előadásokat is tartanak a szakemberek, erősítve ezzel a fiatal generáció egészségtudatosságát és felelősségvállalását.
A rendezvénysorozat csúcspontja a 2026. március 28-i – a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház épületében és kertjében megrendezett - nyílt nap lesz. Ezen a napon a szűrővizsgálatok a megnyitó ünnepséget követően, részben sorszámhúzásos rendszerben, részben előzetes regisztrációhoz kötötten lesznek igénybe vehetők, a korábbi programok mellett mammográfiás szűrés is várja az érintetteket. A szervezők véradással, közös tornával, egészséges ételekkel, egy meglepetés vendéggel, valamint egy új kezdeményezéssel, a „séta az orvossal” programmal is készülnek. Utóbbi keretében az érdeklődők kötetlen beszélgetés formájában tehetik fel kérdéseiket az adott szakterület orvosainak.
A nyílt nap további különlegessége, hogy a látogatók betekintést nyerhetnek a gyógyító osztályok mindennapi munkájába is. Megismerhetik, hogyan működik a kórház a kulisszák mögött, milyen szakmai együttműködés és háttérmunka szükséges a magas színvonalú betegellátáshoz. A rendezvény lehetőséget teremt a párbeszédre: a résztvevők megoszthatják tapasztalataikat, javaslataikat, amelyek hozzájárulhatnak az ellátás minőségének további fejlesztéséhez.
Az esemény üzenete egyértelmű: az egészség megőrzése közös ügy. A kórház szakemberei hisznek abban, hogy a megelőzés, a korai felismerés és az információhoz jutás kulcsfontosságú a betegségek elleni küzdelemben. A rendezvénysorozat ezért nemcsak a már meglévő problémákkal küzdőknek szól, hanem mindazoknak, akik szeretnének tudatosabban élni, és aktív szerepet vállalni saját egészségük megőrzésében.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a régió településein és a kistarcsai nyílt napon egyaránt – hiszen az egészség a legnagyobb érték, amelyért együtt tehetünk a legtöbbet.
A Kistarcsai Flór Ferenc Kórház vezetősége és a rendezvény szervezői
Mogyoród