Hírek

Elérhetőségek

Értékek nyomában Mogyoródon

Mogyoród helyi értéktárában 32 helyi érték szerepel, melyek közül 4 (Szent László Kilátó-kápolna, Pincesor, Hungaroring, Mogyoródi Sándor-huszárok) bekerült a Pest vármegyei értéktárba is. Az „Értékek nyomában Mogyoródon” c. rövid film fókuszba helyezi a településünkre leginkább jellemző értékeket szereplőként és helyszínként egyaránt. Épített örökség, kulturális örökség, sport, épített környezet és természeti környezet mind-mind megfér egymás mellett, szinergiába kapcsolva, multiplikátor hatást kifejtve kerül bemutatásra a filmben. Az elkészült film nagyságrendileg 40 óra forgatás, előzetes helyszínbejárások, számtalan egyeztetés szereplőkkel, közreműködőkkel, valamint utómunkák sokaságának eredménye. A pályázat benyújtásakor 13 helyi értéket terveztünk bemutatni a filmben, melyeket kiegészítettünk a mogyoródi református és evangélikus templomok, valamint az időközben átadott Szent László Emlékhely és Látogatóközpont bemutatásával is. A felvételek készítésekor figyelembe vettük a község életének aktualitásait, szezonalitásait, valamint a kültéri forgatások esetén törekedtünk a megfelelő időjárási körülmény kiválasztására. Ezáltal az adott értékeket azok legszebb és legalkalmasabb formájában mutatja be a film, alkalmazkodva azok naptári időszakához (pl. karácsonyi templomjelenet). A filmforgatás során drón segítségével légi felvételek rögzítése is történt, melyek a kívánt filmes élményt és minőséget növelték az elkészült filmben.

A film az alábbi linkem megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=rhV8YNIbP6s